A déllidérc [lengyel: południca; orosz: полудница; cseh: polednice] a szláv mondavilág egy rendkívül érdekes szereplője, akiről tájegységenként és országonként sokszor egymástól teljesen eltérő képet alkottak a régi emberek. Lehetett csúf és gonosz, szép és kedves, sőt, akár még szép és gonosz is.

Kép: Déllidérc (poludnyica)

A déllidérc a nyugati szláv hiedelemvilágban

A déllidérc egy rendkívül veszélyes mezei démon volt, amelyet már a legelső szlávok is ismertek. Egy olyan nőből alakult át, aki közvetlenül a saját esküvője előtt vagy röviddel azután halt meg. Eltekintve attól, hogy a déllidérc általában fehér ruhát viselt, már nem sok köze volt egy átlagos menyasszony megjelenéséhez. Vékony, csontos alak volt, ráncos, sárgás bőrrel, szájában hatalmas, pengeéles agyarak sorakoztak, fejét sárgás, matt haj fedte és karmokban végződő, hosszú mancsai voltak. Ezek természetesen komoly félelmet váltottak ki a falusiak körében a démon iránt. A déllidérc az érett gabona kalászai között élt. Csak nagyon kevés olyan merész ember volt, aki délben ki mert menni a mezőre, ugyanis a démon ekkor mindig elhagyta búvóhelyét, és a mezőkön portyázott áldozatokat keresve. Jelenlétét a szárak és a kalászok lágy ringása jelezte. Amennyiben összetalálkozott a földeken dolgozó férfiakkal, a déllidérc eltörte azok végtagjait, megfojtotta, lebénította és nyíllal lelőtte őket. Néha azonban az is előfordult, hogy egyszerűen levágta a szerencsétlenül járt férfi fejét. A felügyelet nélkül hagyott gyerekeket sem kímélte. Őket egy nagy zsákba rejtette, az erdőbe hurcolta, ahol vagy azonnal megölte, vagy még élve egy rézüstbe vetette őket főni. Végtelenül kreatívnak bizonyult abban, hogyan ártson az embereknek és kegyetlensége sem ismert határokat. Nem csoda hát, hogy amikor az aratás végén a déllidérc a földbe temette magát és téli álomba merült, a parasztok őszinte megkönnyebbülést és leküzdhetetlen vágyat éreztek az ünneplésre.

Ábrázolások a keleti-szláv folklórban

A kép: Déllidérc (poludnyica), Marta Emilia

A déllidérc nem minden ábrázolásban olyan mérhetetlenül csúf és gonosz, mint azt a fent leírtak mutatják. Egyes ábrázolásokban kifejezetten szép, fiatal nőként, a természet védelmezőjeként jelenítik meg. Az észak-oroszországi Arhangelszk környékén például óriási rézserpenyővel védte a gabonát a perzselő napsugaraktól.

Megint máshol a déllidérc szenvedélye a tánc volt. Ha a mezőn alvó leányt talált, felébresztette, és meggyőzte róla, hogy táncoljon vele. Ha a leány beleegyezett, kénytelen volt egészen estig ropni. A déllidérc szinte verhetetlen volt táncban, azonban ha egy leánynak mégis sikerült legyőznie, úgy jutalomként rendkívül gazdag hozományra számíthatott.

Egyes keleti-szláv források szerint a déllidérc nem más, mint a délcsillag szimbóluma, és egyike a négy nővérnek – Zaranyica (hajnalcsillag), Poludnyica (délcsillag), Vecsernyica (esticsillag) és Nocsnyica (éjcsillag) – akik közül ő a második legfiatalabb.

A négy nővér ezen hagyománya leginkább a mai Oroszország, Ukrajna és Belarusz területén él, szórványosan azonban a nyugati- és délszláv folklórban is feltűnik. Külön érdekesség, hogy a négy nővér sok esetben egymástól teljesen különböző szintet képvisel a szláv hitvilágban: Zaranyicát például Oroszországban Zorja hajnalistennővel, Dazsbog napisten nővérével azonosítják, míg Nocsnyica ugyanitt a rémálmok egyik démona, aki álmukban kínozza az embereket, különösen a gyermekeket.

Kép: Zorja, Andrej Siskin festménye

A vílák - a délszláv folklór déllidércei

Kép: Víla

A vílákat gyönyörű, vonzó fiatal nőként ábrázolták, akik szeretnek lovon vagy szarvasbikán lovagolni, vadászni, körtáncot járni, és a jóképű, erős férfiak szerelmét keresték, hogy azok segítsenek nekik az ellenségeik elleni harcokban. A harc iránti vonzalmuk a teutonok valkűrjeivel mutat párhuzamot, és a maga nemében egyedülálló a szláv mitológiában. Természetfeletti erőkkel rendelkeztek, és jártasak voltak a gyógyítás művészetében.

Ugyan a vílák általában barátságosak voltak az emberekkel, de szörnyű bosszút állhattak azokon, akik megsértették őket, figyelmen kívül hagyták a parancsukat, vagy hívatlanul közeledtek a körtáncukhoz. Szerelmet hozó nyilaikkal képesek voltak az őrületbe kergetni a férfiakat, akár még gyerekeket is raboltak, vagy éppen halálos körtáncra csábították a fiatal férfiakat. Éppen az ilyen eseteket megelőzendő, az emberek a tisztelet és a kiengesztelés jeleként ételt és italt helyeztek azon barlangok elé, melyekről úgy gondolták, hogy vílák éltek benne.

Érdekesség

A néprajzkutatók ma úgy gondolják, hogy a déllidércben (legalábbis annak gonosz megtestesüléseiben) a régi szlávok a hőgutát személyesítették meg.

Forrás: Bestiariusz Słowiański, fordítás az eredeti nyelvről