A ruzalka [lengyel: rusałka; orosz: русалка] a régi Lengyelország legnépszerű női démonjai közül való. Ábrázolásukban legtöbbször rendkívül szép, érzéki lányok alakját öltötték.

Holdfényes éjszakákon időnként lehetett őket látni, ahogy meztelenül táncoltak egy erdei tisztáson, egy tó vagy egy folyó partján. A hajlékony test, a sápadt bőr, a szenvedélytől ragyogó fekete szemek és a hosszú, gyönyörű haj láttán sok fiatal férfi vesztette el eszét a vágytól. A szerencsétlenül járt férfi a gyönyörű ruzalkák csábításának engedve követte őket a part menti sodrásba, ahol  aztán megfulladt. A ruzalkák a Tavaszünnep idején játszva, táncolva ünnepeltek, nagy tüzet gyújtottak és koszorút eresztettek a vízre. Az emberek közül ilyenkor senki sem mert dolgozni, nehogy megharagítsa őket. Az erdőt messzire elkerülték, mivel úgy tartották, hogy a ruzalkák ott ünnepelnek. Aznap este minden ember zsebében ürömlevéllel járt, mivel erről úgy gondolták, hogy elriasztja a démonokat.

A ruzalka tájegységenként

Regionális szinten is jelentős eltérések találhatók az ábrázolásukban. Lengyelországban és Csehországban például megkülönböztettek vízi- és erdei ruzalkákat, akik bár tulajdonságaikban és szokásaikban hasonlítottak egymásra, megjelenésükben eltérők voltak. Ez a megkülönböztetés a keleti-szláv területekre is igaz volt: Oroszországban és Ukrajnában elsősorban a vizekhez kötötték őket, míg Belaruszban inkább az erdőket és mezőket vélték lakhelyüknek. Szinte minden területen közös pont volt azonban a ruzalkák táncimádata, és hátborzongató szokásaik, miszerint áldozatukat vagy a végkimerülésig táncoltatják, vagy halálba csiklandozzák. Elmondható az is, hogy bár mindenhol az univerzális szépség szimbólumaként tekintettek rájuk, a ruzalkákat ezzel egyidejűleg általános félelem és tisztelet is övezte.

Születésükre is többféle magyarázat létezett. Egyesek úgy tartották, hogy a víz mellett elhunyt, vagy éppen vízbefúlt fiatal leányok tértek vissza kísérteni a partokat. Mások szerint ugyanakkor azon leányok jutottak erre a sorsra, akik boldogtalan házasságukból az öngyilkosságban látták a kiutat, vagy – például egy nem kívánt terhesség miatt – erőszakkal lettek vízbe fojtva, és a nekik szánt időt kötelező jelleggel kitöltendő, a továbbiakban ruzalkaként kellett a Földön járniuk. Bár a leírtak alapján úgy tűnhet, a legrégebbi szláv hagyomány szerint a leányok halálának nem kellett feltétlenül a vízhez kötődnie ahhoz, hogy ebben az új formában szülessenek újra.

A délszláv területeken a ruzalka megfelelője a víla volt, amelyről ebben a bejegyzésben már esett szó.

Szirének?

A ruzalka számos hasonlóságot mutatott a szirénnel, elég csak a rendkívül vonzó megjelenésre és a vízi életmódra gondolni. Egyes területeken úgy tartották, hogy (a szirénekhez hasonlóan) még alakot is tudott váltani, hogy az az éppen arra járó férfi kedvére való legyen. Ugyanakkor nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy a szirén és a ruzalka egy és ugyanaz volna, mivel a szláv hiedelemvilágban számtalan, úgy nevezett víziszellem létezett, melyeket sok esetben csupán apróságok különböztettek meg egymástól.

Nevének eredete

A rusalka kifejezés a rusalija [óegyházi szláv: рѹсалиѩ, ó-keleti szláv: русалиꙗ] szóból származik, amely a szláv nyelvekbe bizánci közvetítéssel bekerült görög rousalia (középkori görög: ῥουσάλια) szó elszlávosodása. Ennek eredete az ókori római Rózsaünnep, a Rosālia (ejtsd: rozália) nevében található meg, melynek szláv megfelelője a már említett Tavaszünnep, amely a kereszténység felvétele után a Pünkösddel olvadt egybe.

Érdekesség

A ruzalka gyakorlatilag minden szláv nép folklórjában feltűnik, és egészen a 19. századig nem tulajdonítottak neki gonosz tulajdonságokat. Épp ellenkezőleg, az ősi, pogány szlávok kimondottan a termékenységgel kapcsolták össze őt, aki – minden bizonnyal a folyók éves áradásával összefüggésben – minden tavasszal beborította a földeket a termékenységet biztosító réteggel.

Forrás: Bestiariusz Słowiański, fordítás az eredeti nyelvről